

Vásárhelyi Róna - Hódmezővásárhely2x20/40 állásos parallel fejőház


„Az ADF rendszert a telep 2014 decemberében kezdte használni, aminek a legnagyobb hozadéka a klinikai tőgygyulladások számának csökkenésében volt. Az előző évek havi átlagához képest a tőgyes létszám a negyedére esett vissza, ami megmutatkozott a gyógyszerfelhasználás és ezáltal a gyógyszerköltség csökkenésében is. A rendszer másik nagy előnye, hogy az automata tőgymártásnak köszönhetően a fejés hossza fejésenként átlagosan 20 perccel csökkent. Ez 3-szori fejésnél napi akár egy órát is jelentett, amit az állat plusz takarmányfelvétellel, pihenéssel, ezáltal plusz tejtermeléssel töltött.Ez a mi telepünkön a használat utáni egy hónap elteltével 2 liter pluszt jelentett a fejési átlagban.Az ADF rendszerrel kapcsolatban eddig pozitív tapasztalataim vannak, ajánlom minden kollégának a használatát."
Czakó Tibor
Szarvasmarha ágazatvezető
Vásárhelyi Róna Kft.


Alattyáni Tejtermelő Kft. - Alattyán 2x12/24 állásos parallel fejőház



"Nagyon örülünk az ADF rendszer bevezetésének!
Már 350 ezer fejésen vagyunk túl és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a technológia rendkívül megbízhatóan működik.
Egy fejőmestert megtakarítottunk, a tőgybimbók bemártása pedig 100%-os biztonsággal minden esetben megtörténik, amit korábban azért nem mondhattunk el.
Sokkal egészségesebbek a tőgyek, így a tehenek is tovább maradnak termelésben.
Amennyiben alacsonyan tartjuk a szomatikus sejtszámot, kevesebb lesz a tőgygyulladásos esetek száma és kevesebb lesz a gyógyszerfelhasználás is.
Amennyiben az ADF rendszer bevezetésén gondolkodnak, én egyet tanácsolok: Mielőbb lépjék meg!
Bárcsak mi is hamarabb beszereltettük volna!"
Józsa Károlyné Ilonka
Szarvasmarha ágazat vezető
Alattyáni Tejtermelő Kft.

Szarvasi Agrota-Alcsired Kft. - Szarvas 2x2x12 / 48 állásos halszálkás fejőház

„Az ADF automata tőgybimbó fürösztő és fejőgumi fertőtlenítő rendszer egy kiváló berendezés. Használata megnyugvást jelent, mert a tőgybimbók bemártása időben, hatékonyan és biztonságosan megtörténik. A telepi szintű antibiotikumos kezelések száma jelentősen csökkent - körülbelül a felére egy év alatt, amióta a rendszert használjuk.
Működésével nem csak költségeket takarít meg,hanem az árbevételre is pozitívan hat, hiszen több az értékesített árutej - a kevesebb tőgybeteg és kezelt tehénnek köszönhetően. Nagyon boldogok vagyunk, és úgy látjuk, hogy a tehenek is meghálálták az új technológiai elem bevezetését."
Szűcs József ügyvezető
Szarvasi Agrota-Alcsired Tejtermelő Kft


Aranytej Kft. - Nagykőrös 2x8 / 16 állásos halszálkás fejőház



"Az Arany-Tej Kft. számára azért vált rendkívül fontossá az ADF rendszer beépítése, mert a vezetés azt tapasztalta, hogy a tőgybimbók utófürösztése nem mindig kifogástalan. Egy-egy tőgynegyed vagy akár egy-egy állat teljes fertőtlenítése is kimaradt. A vezetés bízik benne, hogy ezek a problémák teljesen megszűnnek az ADF automata tőgybimbó utófürösztő és fejőkehely fertőtlenítő rendszer beszerelésével."
Farsang János
Ügyvezető igazgató
Aranytej Kft.
